2011. március 21., hétfő

32 éves lettem én és ami utána márciusban :-)

Hát igen megint csúszás van :-o, de ez már betudható az előrehaladott koromnak talán. Március következő nagy eseménye a szülinapom volt, ami kis családi körben lett ünnepelve finom tortával és, mint Zalán tányérján is látszik, kínai konyhával (vagy japán?)
Ez szépen eltelt. Kaptam egy szép kis telefont a 2 döglődő helyett, amik már félholtak, de csak pislákol még bennük némi túlélési ösztön.
Még jó, hogy írom a naptárban a programokat különben igen nagy bajban lennék mi is történt a lusta időszak alatt. Mentünk Mama-klubba másnap, ami itt van a mellettünk levő házban és nagyon lábszag van, azóta sem voltunk, mert mindig elterkózom valami ruditveszünkinkább szöveggel. Aztán Vitéz László bábelőadás volt, de Zaza inkább a kávézó felé vette az irányt és ez nagyon megnyugtató volt :-)

És boci nézőben is voltunk papánál a tanyán.












































és traktorozás is volt és megjött az új heverő is és most időben jött a védőnéni és marha éhes vagyok, úgyhogy befejezem egyelőre és megyek enni, majd bővebben később.

2011. március 1., kedd

Betegségek átvészelve - 4D baba a sütőben :-)





Na végre sikerült mindenkinek leküzdenie a fostos vírust :-) Ennek gusztustalansági foka egyénektől függően változik.....
A hét nem tartogatott a szokásostól eltérőt, talán annyit, hogy végre alhatunk éjszaka. A terhesgondozás is megvolt és Kincső baba 4D-s képei is elkészültek. A pite még néhány hétig tovább sül :-))
Sajna mennem kell, mert Zaza össze nem illő részeket próbál összelegózni és mivel nem megy, rendkívül idegbe jött.............
Úgy néz ki az új jövevény is, mégha lányzó is, nagyon apára hajaz ismét :-P Legalább nem kell magyarázkodni , he?