2012. február 7., kedd

A helyzet egyre élesebb!

Nos, Zalán láza, ahogy fölment, úgy le is ment 3.nap, vagyis tegnap reggelre, de még megfigyelés alatt tartottam itthon.
Sikerült eljutnom arra a pontra, ahol az eddig szervezettnek hitt napom, melybe belefér egy főzés, némi takarítás, ne adj isten evés vagy uram bocsá klotyó, teljesen a feje tetejére állt. Köszönet ezért Kincsőnek, aki mint egy felhúzott játék teper négykézláb az egész lakásban. Bár már nem 35 hanem 54 nm, ezt a kihívást azért illene abszolválnom.
Nos, ha Kincsőre figyelek, akkor Zalán csinál valamit és fordítva. Ha hagyom őket játszani, akkor balhé lesz, ha nem hagyom őket játszani, akkor Zalán veri a kutyát. Ha kiteszem a lábam a szobából, akkor a fentebb említettek valamelyike vagy mindegyike megtörténhet és még bármi. Ha alszanak akkor vagy külön ritmusban és akkor csak Zalán veri a kutyát vagy Kincső zaklatja a teknősbékákat vagy egyéb. A "mindketten alszanak" idő vagy igen ritka vagy kb fél-1 óra, mialatt nekem el kéne végeznem különböző dolgokat.
Hát nem tagadom piszkosul vicces, nem tudom másban milyen csáknorisz vér folydogál, de nekem ez a fölállás már keményen feladja a leckét.

Most ovis nyilt nap lesz 11-től. 9 óra és Kincső alszik. El kell dönteni melyik babakocsit vigyem, mert az egyiket nem tudom fölvinni a lépcsőn, a másik meg kicsi hótolónak.
Így leírva elég érdekes.
Nah, Zalán kijött és ki tudja mit csinál a konyhában, de valószínüleg sóbácsi fejét nyalogatja. Kellett nekem kalapos kisfickó alakú sószórót venni..... Kincsővel 2-en már egy fél sólámpát elfogyasztottak.
Tegnap sikerült a konyhát háromnegyedig rendbe vágnom, még minden katonás :) Jó ideje tervezem már és most úgy néz ki sikerült.

Álmos vagyok!!! Kincső hajnali 4 óta kakál......................................................................
Remélem azért viszonylag jó napunk lesz!

2012. február 5., vasárnap

Zalán beteg és PKU-s bécsi fánk csapó nem tom hány

Érdekes éjszakánk volt miután Zalánkám minden előjel nélkül lebetegedett. :( Ez azért is említésre méltó, mert pénteken az apja meglepte egy szánkóval, hogy még az utolsó hajrában legyen pár jó pillanata szegénynek a tél végén. Szombatra lett is némi hó, de olyan erős szél volt, hogy lehetetlen volt szánkózni. Ma pedig a 39 fokos láz miatt nem fog menni a dolog.
Fogalmam sincs hogyan lesz ebből nyílt napozás a jövőhét folyamán :-S

Ismét megcsináltam a PKU-s bécsi fánkot. Kezd egy picikét aggasztani a dolog.
Az első adag élesztőm bahalt. A másik felfutott, de mivel én még soha nem futtattam működőképes élesztőt nem is igen tudom milyennek kell lennie. Mint a felvert tojásfehérje úgy feljön vagy csak a teteje fújódik fel? Nos, nekem csak a teteje fújódott fel, de le is esett ahogy hozzákezdtem beletenni a lisztbe. Egyszer mesélték, hogyan kell mikróban futtatni, de nekem az már eleve halálra volt ítélve, így évek óta zacskóssal nem futtatok gond nélkül.

Következő problémaként a megkelt kis fánkok felfújt rágógumiként estek össze, ahogy megfogtam őket, hogy az olajba tegyem. Majd ami megsült egy porózus, olajtól csöpögő, fánkszagú valami lett.
Ám Tibi apu olyan nagyon akarta már őket, hogy kifejlesztett egy, a képen látható "Emődi technikát", miszerint a fánkocskát lefedjük egy papír kéztörlővel, majd préselő mozdulattal ostyává lapítva kinyomkodjuk a temérdek olajat. Ílyetén módon kanalazunk rá némi bőrös csokipudingot és már meg is van a napi Tibi-update desszert.

Ezt felfoghatnám szégyenkezve és siralmasan is, merthogy az is. Elég keserű is vagyok ám miatta, mert eddig mindenkinek sikerült. Túlkelt volna? Fogalmam sincs, de jegelem a fánk témát egy darabig azt hiszem.
Zalán továbbra is kúpot kap, mert még mindig 39 fokos lázban ég, amiből az ég világon semmi nem látszik rajta csak kicsit többet táncol, mint szokott :-o

Na, megyek vizipipázni....

2012. február 1., szerda

A joghurtom

"1 liter felhígított lp drink tej, 100 ml natúr joghurt + fél zacskó vaníliás pudingpor. Amikor a tejport elkeverjük a vízzel, akkor tegyük hozzá a pudingport. A végeredmény egy nagyon kellemesen édes, a bolti állagához teljesen hasonló készítmény lesz."

Keresd a hibát rovatunk mai nyertese megint én vagyok!!! Mert én mikor tettem bele a pudingport, ami köztudottan főzésre sűrűsödik? Na, na? Igeeeen! Mikor kihűlt a fölforralt tej, a joghurttal együtt. Jóóó, hogy van még remény. A következő elvileg jó lesz! :)

Óvoda

Ma nyakunkba vettük egymást és elindultunk az óvodákba, mert nehogymár ne 3 helyen is 1 napon legyen minden, lehetőség szerint egy órában ráadásul.
Első volt a Margit téri ovi. Nos, ez nagyon szép volt, jó volt, az óvónéni jó betegen, hátha megtizedeli a gyerekeket kezdésre és akkor az Önkormányzatnak kevesebb dolga lesz szelektálni. Itt egy tornateremben volt minden új kisgyerek és együtt játszhattak. Ennek konkrétan nem nagyon láttam értelmét, mert így sem az óvónőket, sem a csoportokat, sem a szobákat nem tudjuk megnézni, de arra egy másik napot eszeltek ki. Miért is ne azt, mikor Pestre kell mennünk?? Nah, mindegy.

Utána sebbel-lobbal loholtunk a Tócóskertibe, ahol volt már óvónéni, volt már nagycsoport nézés is. Zalánnak nagyon tetszett el sem akart jönni. Nagyon rugalmasak a beszokatás terén is - állítólag. A kiscsoportot persze itt is 8.-án lehet megnézni, amikor is az előbb említett is betekintést enged a belső köreibe.
Gyurmáztak a gyerekek és ha a méretkülönbségből nem derült volna ki, hogy az én fiam még 2.5 sincs, hát kiderült abból, hogy ezek már szépen gyurmáznak és megülnek egy helyben!! Álomvilág! :D

Nu, még abban az órába és az utolsó 10 percben elrohantunk a Tégláskerti óvodába is, ami körzetes nekünk, lévén, hogy oda vagyunk bejelentve és közel van a nagyszülőkhöz. Kertség mivolta miatt nagy a nyugalom, csönd van, jó levegő, etetik a madarakat....................de NEM.

Állítólag nem egyszerű bekerülni óvodába. Azért én bízom benne, hogy tavasszal elmondhatom, hogy sikerült! 7.-én megyünk még a Hétszínvirágba, amitől a nevéből kifolyólag is igen tartok, gondolván a körzetében lakó sokszín virág nációra, az épület is enyhén roskatag, szóval a Tégláskerti enyhe fingszagot még lehet, hogy visszasírom a jövőhéten. Azért mégis 3 évet tölt el a gyerek egy olyan helyen, ami akár meghatározó is lehet az életében.
Aztán 8.-a 9.-e vissza Margit tér, Tócós tér áhhhhhhhh!! Én úgy érzem rendben leszünk!