Fogalmam sincs hogyan lesz ebből nyílt napozás a jövőhét folyamán :-S

Ismét megcsináltam a PKU-s bécsi fánkot. Kezd egy picikét aggasztani a dolog.
Az első adag élesztőm bahalt. A másik felfutott, de mivel én még soha nem futtattam működőképes élesztőt nem is igen tudom milyennek kell lennie. Mint a felvert tojásfehérje úgy feljön vagy csak a teteje fújódik fel? Nos, nekem csak a teteje fújódott fel, de le is esett ahogy hozzákezdtem beletenni a lisztbe. Egyszer mesélték, hogyan kell mikróban futtatni, de nekem az már eleve halálra volt ítélve, így évek óta zacskóssal nem futtatok gond nélkül.
Következő problémaként a megkelt kis fánkok felfújt rágógumiként estek össze, ahogy megfogtam őket, hogy az olajba tegyem. Majd ami megsült egy porózus, olajtól csöpögő, fánkszagú valami lett.
Ám Tibi apu olyan nagyon akarta már őket, hogy kifejlesztett egy, a képen látható "Emődi technikát", miszerint a fánkocskát lefedjük egy papír kéztörlővel, majd préselő mozdulattal ostyává lapítva kinyomkodjuk a temérdek olajat. Ílyetén módon kanalazunk rá némi bőrös csokipudingot és már meg is van a napi Tibi-update desszert.Ezt felfoghatnám szégyenkezve és siralmasan is, merthogy az is. Elég keserű is vagyok ám miatta, mert eddig mindenkinek sikerült. Túlkelt volna? Fogalmam sincs, de jegelem a fánk témát egy darabig azt hiszem.
Zalán továbbra is kúpot kap, mert még mindig 39 fokos lázban ég, amiből az ég világon semmi nem látszik rajta csak kicsit többet táncol, mint szokott :-o
Na, megyek vizipipázni....






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése