2010. április 26., hétfő

Egy kis ez meg az :-)

Rá kellett jönnöm, hogy nem tudok minden nap izgalmas dolgokról beszámolni, bárhogyan is szeretnék. A nap 24 órájából jelentős százalék le van foglalva olyan apróságokkal, mint teendők a ház körül, gyerekrendezés, játék, miegymás, amibe a cirka 40 perces etetések is beletartoznak. Szóval ez a GYES időszak nem TÖMÉNY móka és kacagás, így kell néhány nap, hogy össze tudjak szedni néhány élménymorzsát.
Így, hogy süt a nap sokat tudunk sétálni az alant látható módon. Ez a kép éppen tegnap készült, mikor is az egyetem szökőkútját vettük célba.
Vagyis a Nagyerdőt, de Zalán másképp képzelte. Tényleg próbált érdeklődő lenni, de a napszemüvegem és a szökőkút dübörgése miatt erősen sírva fakadt szegénykém, így, miután Gínó is végigugatta az összes szobrot indultunk hazafelé. Így is egy jó óra volt, de apránként haladunk:-)
A kabát is lekerült már! és remélem végleg.
Este pedíg egyszerre 2 pizzát is rendeltünk, mert olyan "áhsziós"volt és 2-t adtak egy áráért, plussz 2 palacsinta - dúl a verseny ebben a szegmensben, elmondhatjuk, hogy pizzatéren Debrecen egy "áhsziódús hely":-DD ! Jó volt, na. Lett is tejem bőven tőle, ennyit a minőségről :-D Azért nem egy donpedro, de nem ez volt az utolsó rendelésünk!! Igaz az ajándék palacsintánkat elfelejtették kihozni, így az bő fél órával később került (b)elénk. Így koronáztuk meg a vasárnapot.
Saláta 8 magasságában került ágyba, így utána megnéztük az Apocalypto című filmet, ami a Mayákról szól. Nagyon állat! Eredményeképpen álmomban reggelig nyilazó csoportok elől menekültem...Engem a fimek 90%-a nem szögez a TV elé fél óránál tovább, de ezt végignéztem. Kicsit véres, de olyan kínaisan hunyorogva totál bírható.

Ma elszaladtunk a vérképemért Salival, kenguruban. Elég nehéz a gyerek és egyre nagyobb hisztiket vág le. Nem sokat értek a leletből, de nem tűnik nagyon vészesnek. Menet közben Paszuly kapott tőlem egy vagesz kendőt, mert a sapka alant már nagyon meleg és kezd nagyon furin festeni.

ELŐTTE: UTÁNA:



Nem látszik jól, de hátul kötős:-) Kacérkodtam a koponyással, de azért még csak egy kis ártatlan (nak tűnő) baba a drága és azok TÉNYLEG ocsmány koponyák voltak!:-)
A fárasztó séta és buszozás után éppen alszik. Ma vegyeszöldségfőzit eszünk uzsira hamarosan..............
ÉS MA VAGYUNK KEREK 7 HÓNAPOSAK. Ez is valami. :-P
































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése