2010. április 19., hétfő

Fodrásznéninél





Miután tegnap befejeztem a bejegyzést és felkelt Zali, nem bírtam tovább és engedtem a hangoknak a fejemben. Úgy döntöttem, igenis levágom a gyerek haját. Sejtettem, hogy nem egyszemélyes a feladat, de sosem tudom, míg nem adom rá a fejem. Szóval apa fél cm széles szakállvágóját a legnagyobbra, azaz 3mm-es, hosszra állítottam és útjára engedtem a gyermekem fején. Ment is az, amerre látott, mert, hogy én nem láttam semmit az is biztos. Közben persze tartani kellett a cseppet, merthát ugye nem tud ülni és a beretva is lemerült. Sikerült olyan kemoterápiás fejet összehoznom, amit ollóval és fésüvel próbáltam sapka nélkül sem olyan égővé tenni. Sok sírás nem volt, sok haj sem, DE ma reggelre bejelentkeztünk a fodrásznénihez, ahol a Mama1 is húzza az igát. Gyönyörű szexualitásos sérónk lett! és sok-sok csajszi pisilt be ott helyben az újdonsült kiccsávótól. Nagymama is dögönyözgette, amíg tudta, de menni kellett, mert éhesek és álmosak voltunk. Persze a fodrászkellékeket mind egy szálig megkóstoltuk és anya sütije is majdnem Zaza pocakjába került. Pedíg ilyeneket még nem eszik egy alig 7 hós baba! DE NEM ÁM!!!A képeken az új frizura:-D És orr x-D bocs, de nem lehetett kihagyni:-D Végezetül ajánlom megtekintésre a gyerek forgóját, amiből egymás mellett 2 is leledzik, ahogyan ma kiderült. Az egyik az óramutató járásával megegyező, a másik azzal ellenkező irányba forog. Na ki a király?:-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése