Pesten

Na, nemrég érkeztünk haza egy röpke pesti útról és végre szusszanhatunk egyett. Egyelőre csönd van, kimostam, teknősök beoltva és a tej is itthon.
Nem semmi kör volt, tiszta feszültség. A vonatút rendben ment, bár dugig volt a kocsi és voltak rossz arcok, amit méginkább tetézett, hogy egyetlen témájuk a darabolós gyilkos és a csalás, meg tolvajlás volt némi hasbaszúrás kitérővel. Igyekeztem kerülni a szemkontaktust és mikor megkérdeztek, hogy várni fogja e az apja a kislányt az állomáson, hát arra gondoltam, hogy szerintem tök fölösleges volt 3 napra pakolnom.
A laptopom elő sem vettem inkább, szóval az útra letöltött filmem későbbre maradt.

Mindez egy IC-n. Amin manapság már bárki utazhat. A büféskocsi említésre sem méltó, a "kettőszázhetvenes forintba kezicsókolom" kerülő kávétól már akkor hányingert kap az ember, ha lekerül a fehér termosz jobb napokat is látott vastagon retkes fedele és akkor a "hány cukorral adhatom kezicsókolom" kérdésre már jobb, ha nem is válaszolunk, mert biztosak lehetünk benne, hogy egy műanyagdarabra odakövült kockacukrot fog nekünk nagy műgonddal lepattintani és belepottyantani a kávéba egy többnyire retkes körmű figura. Ha a szomszéd issza akkor rosszabb, mert akkor te még rá sem álltál a kávéra nyilván és jobban látod ezeket az apró überundi dolgokat.

Nah, mindegy. Egyben szálltunk le a vonatról és ez jóóó volt. Másnap 9.15-től cirka 12-ig vártuk a doktorbácsit, hogy mikor hív be minket oda, ahol fogalmam sem volt, hogy vár minket. Hál'Istennek, a Gyermekklinikán marha jó lehet a számítógépes rendszer, a BigBrother még a főépületből is tudja, hogy egy utcányira kívánsz majd lejelentkezni. A váróban egy játszóház féle van, ami iszonyú ötletes, persze csak így utólag, mert ugye 2 óra az 2 óra nyűgös gyerekkel, álmosan, éhesen, mégha hatalmas bajszos mosolyokat is kapsz odabentről utána.
Megvolt a vérvétel, megvolt a gyónás a dietetikán, hogy én bizony azt a rohadt pamot nemnemésnem csak icipicit. És a fejtágításom is a vélhetően dögunalmas, ezerszer hallott sztenderd kérdéseim után :) A pszicho néni maradt a helyén, mert Kincső elaludt és elnapoltuk a kulcsevést.

Aztán dédimama mustra. Ő elmesélte, hogy nagyon éhes volt ő nálunk és nekiállt valaminek, ami rohadt büdös volt ( PAM 1) ,majd leöblítette valami iszonyúval (almaecet). Ezen persze nem lehet nem röhögni, de fergeteges humora van 82 évesen is. Aki önmagán nevetni tud az örökké él!

Nah, vissza Debrecenbe. Jobb volt az út. Kincsi nem aludt.....mint ahogy most is felébredt, szóval mennem kell adni neki vm cuccost, ha hagyott még a dédike :D