2012. január 15., vasárnap

Januári kontroll

Meg sem említettem az esedékes pesti kontrollunkat! Pedig jó kis kikapcsolódás szokott lenni általában. A délelőtti vonatozás Kincsivel, mikor is mindig összemosolyog nekünk egy rakat embert, akik majd mind azon izgulnak, hogy várnak e minket az állomáson és segíthetnek e a csomagjainkkal? :) Mindig-mindig és mindenkire mosolyog és ezt úgy szeretem benne!:)
Sétáltunk sokat, nagymamiztunk, dédimamiztunk, boltba mentünk és persze a klinikára, ahol ismét iszonyatosan sokat kellett várni!!
A pszichológus nénire az ígért 20 perc helyett 1.5 órát kb. 10 percért, amiben pont olyan kérdéseket tett fel, mint a védőnő. Ez idő alatt Kincső mindent megkaparintott és félig meg is evett a kockáktól a csengőn át a kanálig. Ugyan elég jó időtöltés volt, mert sorra persze nem kerültünk lent sem. De nem baj, mert egész jó volt a társaság. Fent egy cukros kislány mesélte, hogy mindig éhes, lent egy kisfiú mamája kesergett, hogy az ő fia a hosszú szénláncú zsírsavaktól akár meg is halhat, szóval úgy döntöttem, hogy a PKU nekem tökéletesen megfelel és az egyetlen bajom vele az, hogy itt is kell mosogatni.
A doktorbácsi nagyon kedves, nem tudom eldönteni, hogy szívből e vagy csak feladatból, de ahogy odajött Kincsőhöz és mosolygott rá, hogy de aranyos, azt kell gondolnom, hogy szívből lehet :-)
Februárban újra megyünk, már jóformán várom is. Aztán megnéztük a Táplálékallergia Centrumot, hát nem estem hanyatt, maximum az áraktól. Mindegy, nem is egy múzeum vagy vm amit látogatni kell, Megvesszük, ami kell oszt csókolom :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése